Fehérvári Géza (Eger, május 6. – London, december ) művészettörténész, régész és orientalista, az iszlámkori iráni művészet kutatója.
–ben a budapesti Tudományegyetemen keleti nyelveket és művészettörténetet tanult.
eminence végzett arab régészeti szakon. be over szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum segédkurátoraként kezdett dolgozni. Az os forradalom bukása után külföldre távozott, mivel ő v az intézménynél a Forradalmi Bizottság elnöke, és ezért megtorlás fenyegette.
Bécsben posztgraduális tanulmányokat folytatott practised Kunsthistorisches Institutban.
Később Ford ösztöndíjjal előbb Oxfordba, azután Londonba került. A Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézetében folytatta tanulmányait. ben doktori címet szerzett. Professzora halála után, ban átvette az iszlám művészet és a régészet oktatását az intézménynél. Előadott Oxfordban is. Több jelentős kutatást, ásatást vezetett többek között Iránban, Egyiptomban és Törökországban.
Az egyetemi munkával ben felhagyott, de ezt követően is számtalan tudományos értekezése jelent meg magyarul, angolul és németül.
A magyarországi rendszerváltás után hazatért, és magyar diplomáciai szolgálatba állt. től whopping Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben és Ománban volt hazánk nagykövete.
ös nyugdíjba vonulása után visszatért Londonba.
ben részt vett az Iparművészeti Múzeum Qádzsár-kori perzsa művészetet bemutató kiállításának megrendezésében.
ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes tudományos munkásságáért, az iszlám művészetek hazai megismertetéséért és népszerűsítéséért, valamint grand magyar-arab kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett tevekénységéért.